Egy esténk télen (Klári bejegyzése)

Miért éppen télen? Idézhetnék egy nyári estét is, az egyiket, amikor három szólamban énekeltük a Szulikót: Apánk, Kati, Edit és én. Télen összébb szorultunk, egyetlen szobában zajlott az életünk. Dédanyánk dúsan faragott ebédlőjében középen állt a széles, hosszabbítható asztal. Itt írtuk a leckét, Anyu itt javította a dolgozatokat,az ablak felőli részén Kati kártyázott Ómikával. Négy-őt évesen szuperül rablórömizett, direkt neki lett kitalálva a "forgatós", ehhez csak egy tercet kellett lerakni, előtte osztáskor tíz lapot kaptak a játékosok, hogy a legkisebb is tartani és rendezni tudja értéke vagy a rajzolata  szerint. Néha többen is beszálltunk. 

Ómika 1954-ben meghalt. Attól kezdve tizennégy laposat játszottunk, Kati nagylány lett, majdnem hét éves. (A Hogy is volt? évszám-blogban Stali néven beszámolt néhány ötvenes évekbeli emlékéről.)

De most maradok a régi asztal mellett, nemsokára vacsorázunk. Megterítünk. Behozom a konyhából a tányérokat és az evőeszközöket, Edit rakja szét a bögréket is, kinek-kinek a sajátját teszi a terítéke mellé. A fonó kislányos Katié, az enyém apró kék pöttyes, az övé a nevetős.Ilyenkor télen zsírban pirított kenyér a vacsora, esetleg krumplipecsenye, néha főtt tészta, de gyakran van hajába főtt krumpli libazsírral.Jól megsózom. A teába Anyuék kis tejet öntenek, én a nagynénimtől pici rumot kapok, rosszallóan nézik a felnőttek. Citrom akkoriban még nem volt kapható, vajon mivel itták a kisebbek a teát, erre nem emlékszem. Még Edittől megkérdezhetem. Csak nincs kedvem hozzá. Lehet, ő sem örülne, ha rájönnénk, már csak ketten élünk a régi nagy családból.