"Örömöt adj minden kicsi örömért!"

A napokban hallottam ezt a mondást a Bartók rádióban. Kodály Zoltánra hivatkoztak, hogy ő találta volna ki. Talán tőle származik az intelem, de van, aki úgy alkalmazza, mint életstratégiát. A testvérem adott örömöt hatvanhét éven át, legfőképpen örömöt, és mindig eltalálta, hogyan tud jót tenni.

Az elmúlt év traumái mintha összefüggenének. A testvérem állapotának romlásával egyidőben nálam is előjöttek mindenféle bajok, legrémesebb a fejzúgás, a süketülés és az emlékezetkiesések. Februártól mostanáig vizsgáltak, persze az egészségügyben megszokott tempóban. A hallásom keveset javult, a többi panasz továbbra is megvan. Januárra kaptam beutalót a nyaki gerinc vizsgálatára, addig tűrjem. Szóval, tűröm. Kábé úgy, mint egy hétfejű sárkány. Tüzet okádnék minden torkomon, mert a hét fejemen a tizennégy fül egyszerre zúg, csörög, sikít. A pszichiátriára hiába adott beutalót az ideggyógyász, oda nem mentem el. Egyelőre.

Mindenkinek azt mondom, hogy köszönöm, jól vagyok. Szép, eseményekben gazdag év volt 2014. Sokat utaztam főleg Szegedre. Minden rokon és barát segített. Le is írtam valamelyik blogbejegyzésben, mennyire jólesett. Augusztusban a tavasszal megözvegyült barátnőmnél töltöttem néhány napot, ő hívott, nem panaszkodósan, csak kérdezte, „micsinájjak ebbe a kurvanagy házba égyedül?” Éppen érett a sárgabarack, nekiültünk a garázsban, magoztuk, aprítottuk, óriási hordóba öntöttük, cukroztuk, mostanra lepárolta pálinkának, tavaly még János csinálta. A kutyáknak meg a tyúkoknak a kerti teraszon főztünk jó egyheti adagot. A szárnyasok zöldféléket kaptak, a kutyák persze húst meg tésztát. Amíg a zsámolyon ülve dolgoztam, megnyalták a vállamat meg a karomat csupa barátságból.  Nem hittem volna, hogy ilyen bizalom támad köztünk a két hatalmas pitbullal.

Közbe persze elmerengtünk a barátnémmal gyerekkori dolgainkon. Ott időztünk a tanyájukon a nagy kert, gazdasági udvar, istálló, nyári konyha és a verandás lakóház ölelésében, ahol most éppen a 9-es troli végállomása van Szegeden a Lomnici utcai panelházak között.

A nyár Óbudán is szép volt. Megünnepeltük a gyerekeink ötvenedik születésnapját: emlékidéző lett belőle. Az unokám interjúkat készített, Győrtől Szegedig járta az országot. Kikérdezte a barátaikat, a családtagokat, zenei és szöveges betétekkel, fotóalbumokkal illusztrálta, amit elmondtak. Több mint egy órás videoműsor kerekedett belőle, fantasztikus meglepetést hozott az ünnepelt házaspárnak. Titkos, zárolt anyag, pedig nagyon szívesen bemutatnám, hogyan szövődtek össze 2014-ben a régebbi idők a mostaniakkal, és semmi sem múlt el, csak  „messze ring”.