A Ház

Ezen a képen nem sok látszik a házból, de nem baj. Majd elmondom, milyen. Ha a lépcsőn fölmegyünk, a személyzeti ebédlő-konyha elé jutunk.  Fehér kerti garnitúra karosszékei veszik körül a hatszemélyes asztalt. Tovább a közös étkező nagy terme előtt megyünk el, régen refektóriumnak mondták az ilyet. A teraszra kisebb vagy népesebb társaságok ülhetnek ki a kávéjukkal, sörükkel, az automata jól működik. Igaz, az alagsorban óriási hűtőszekrénybe is berakhatjuk, amit a helyi közértben vásároltunk. A szobakulcsért a recepcióhoz megyünk. Vele szemben mindig nyitva van a tűző napfény után kellemes félhomályt és hűvösséget kínáló kápolna. Áhítat, hála, kérelmek, bánatok és remények belső beszédét őrzi.

A lift egyszerű szobába visz föl. Vár a kényelmes ágy tiszta ágyneművel, a mindig ragyogó fürdőszoba (soha ki nem fogyó meleg vízzel), pici ablakát valamilyen futónövény árnyékolja. Csend van mindenütt. Hangos szó, vita, veszekedés, számonkérés a ház falain kívül maradnak. Furcsa és meglepő, hogy itt mindenki kedves, jóindulatú, jóhiszemű és segítőkész. Nemcsak az apácák, nemcsak a személyzet, hanem a néhány napra összeverődött ismeretlenek is valamilyen közös tudás vagy bizalom jegyében fordulnak egymáshoz. Ha nem tudod, merre van a bolt, elkísérnek „mi is arra megyünk” jelszóval. Az éjszakai portás ismeri a dányi nagybátyádat, a szerzetesnővérek a kertet kapálják, a recepción magyar nyelvű könyvet adnak kölcsön, ha netán olvasni támadna kedved. A repülőhöz kivisznek autóval, pedig azt gondolod, hogy innen soha nem kellene elmenni. 

Ez a ház Rómában van a Via di Casaletton. Zarándokok számára épült, de rendes szállodaként működik. Honlapján közlemény olvasható a történetéről, építtetőjéről, működési rendjéről, fotógaléria mutatja be a római Szent István Házat.

A mi szobánkból erre a tetőre láttunk. Magtár lehet, egy mezőgazdasági vállalkozás címtáblája előtt van a buszmegálló.