- Te olyan excentrikus vagy – mondta egy évfolyamtársam, és
hozzátette: - ideje megváltoznod. Majd beléptünk az Ady téri kapun, és soha
többé nem beszéltem vele. Éreztem, hogy sértésnek szánta. De biztos volt bennem
valami, amivel sikerült kivívnom az ellenszenvét. Persze, nyugtalanított a
dolog, végül a tanulmányi csoportunk vezetőjéhez fordultam nagy szorongva, hogy
ő is így lát-e engem. K. Rózsa egy
darabig méregetett, aztán odavetette: -Állj be a sorba! Ehhez ismerni kell az
akkori idők követelményeit. Nem volt helye az egyéni megfogalmazásoknak, a
„lelkizésnek”, a különbözni akarásnak, példakép volt a „közösségi ember”, meg
Timur és csapata. Így kellett sorban állni, nemcsak fegyelem, hanem
gondolkodásmód tekintetében is. Hát, beálltam a sorba.
A következő évünk gyakorlóév volt, nagy szerencsével egyik
külterületi iskolába fölvettek helyettesítő tanárnak. Ugyanide kaptam meg a
kinevezésemet is, hála az igazgatónak, aki megbízott bennem.
A bizalom. Ez volt az első pozitív élményem a
felnőtt-életben. A tantestület megértő szeretete, máig élő baráti viszonyulása
teljesen új minőséggel ismertetett meg. Addig ilyennel a családban sem
találkoztam. Fantasztikus felszabadulást jelentett a „felnőttség” kezdetén. Egy
idő után mégis kevésnek bizonyult.
Itt állok ezen az
osztályképen félidős terhesen. Még boldogan a várható változástól, és nyomasztó
gondnak érezve, hogy mostantól örökké ugyanazt kell tanítanom. Ha a csengő
szól, kimehetek az udvarra elszívni egy cigarettát, a tanítványaim alig tudnak
olvasni, nemhogy a cirill betűket felismerni, kevés kivétellel szegény,
fejletlen, igénytelen gyerekek voltak. Valamit mégis tanultam tőlük. A munka
elismerését. Gyakorlati órán szárnyakat kaptak, melóztak mind, ástak, kapáltak,
figyelni tudtak mindenre, ami nem főnévragozás volt. Egy született pedagógus
biztosan kezdett volna valamit ezzel a helyzettel, a procc pesti iskolával is
elbánt volna, de én nem. Nem is akartam.
A stressz és a szorongás napjaiban a minőségi változás úgy
jött elém, mintha valaki kitalálta volna, mire van szükségem. (Már elbeszéltem,
hogyan találtam rá a szerkesztői munkára, amely hamarosan hivatássá lett.) Sok évig dolgoztam megnyugtató biztonságban, már nem gondoltam, hogy valaha újat fogok
megismerni.
Idő előtt
nyugdíjaztak, megszűnt a könyvszerkesztőség. A nyugdíjas létre egyáltalán nem
voltam fölkészülve, tanácstalanul búsongtam, hogy most mihez kezdjek. Eljártam
külsőzni lapokhoz, unalmas, fénytelen, rendszerváltás körüli összevisszaság
volt mindenütt. Igénytelen lektür lektür hátán. Változásnak kellett jönnie. Egy
régi kollégám megkeresett egy féldrágakő kollekcióval, hogy lenne-e kedvem,
időm eladni. Megpróbáltam, és sikerült. Két évig kereskedő voltam, és később is
ügynököltem más árukkal, kimondottan sikeresen. Ez is minőségi változás volt.
Kiderült, hogy valamelyik (erdélyi görög) kereskedő ősöm szakmai affinitása,
emberek közötti tapasztalatai, tárgyalókészsége, gyors helyzetfelismerő
képessége szorulhatott belém, még a
lateinerségére annyira büszke anyukám is elismerte, milyen leleményes vagyok.
De ez is elmúlt, már réges rég.
Amikor megvettük a kertet, új életvitelre tértünk át. Szunnyadó képességek, rejtett ismeretek ekkor is előjöttek. Nélkülük nem lenne kerek a világom.
Amikor megvettük a kertet, új életvitelre tértünk át. Szunnyadó képességek, rejtett ismeretek ekkor is előjöttek. Nélkülük nem lenne kerek a világom.
Életem végén új minőség fölfedezését hozta a számítógép.
Összességében az e-kultúra. Többet és mélyebben kellene tudni, a gyakorlatban
elsajátítani, csakhogy nem megy. Úgy gondolom, eddig majdnem jól viszonyultam
minden változáshoz, talán többet is ki lehetett volna hozni a lehetőségekből.
Mostanra sajnos, lassúvá lettem. Mínuszba fordul a minőség.
10 megjegyzés:
Neked írom, de Alíznak is (meg magamnak). Olyan az életünk, mint ahogyan a Weöres-vers láttatja: Az ismeretlenből jön. Zajt kelt létével, majd visszahalkul. Érdemes hatni magunkra minden szavát.
Éj-mélyből fölzengő
- csing-ling-ling - száncsengő.
Száncsengő -csing-ling-ling -
tél öblén halkan ring.
Feldobban két nagy ló
- kop-kop-kop - nyolc patkó.
Nyolc patkó - kop-kop-kop -
csönd-zsákból hangot lop.
Szétmálló hangerdő
- csing-ling-ling - száncsengő.
Száncsengő -csing-ling-ling -
tél öblén távol ring.
Igyekeztem teljesíteni a feladatot: felmutatni a változásokat, amelyek rejtett vagy új tulajdonságokat hoztak elő.
Szép a "tél öble", akár közelről is. :)
*
A jeles memoár-írók: Gróf Bethlen Miklós, Kemény János, Avvakum protopópa, Gandhi, vagy akár Ratzinger bíboros magas fokon művelték az önmegfigyelés művészetét. A részekre bontás nagyon érdekes.
Igen. Elkaptad a kanyarokat.
...
A tél öblét kerestem, de a tavaszt kitüremkedésével találkoztam helyette.
Rossz címet adtam, előbb kellett volna gondolkodni. :(
"Köd előttem
Köd utánam"...
Aliz, milyen jól ráéreztél, hogy én bizony nem kívánok "nyomot hagyni" magam után. Sőt.
nem (csak)rád, magamra (is)gondoltam:), de te inspirálhattad...
engem azért ez riaszt (ez a kép is)... s (nálam)nem (is) "akarás" kérdéseként :( Én igeni szeretnék nyomo(ka(t hagyni!
Aliz, ez a kép csak rólam szól. A hibáimmal kellene eltűnni végleg.
A jó emberekre, amilyen te is vagy, emlékezzenek sokan.
Klári, különösen érdekes, hogy a változas gyakran megtörtént az életedben, amikor megértél rá... Mintha csak te hívtad volna elő. De mindig bizonyos áron...
Rózsa, gyanítom, hogy mindennek ára van.
Megjegyzés küldése