Nincsen olyan ember

 

Koncz Zsuzsa énekelte Payer András dalát 1966-ban az első táncdalfesztiválon. Itt a szöveg:

1. Nincsen olyan ember,

Ki ne érezné egyszer,

Hogy sírni kell. - Sírni kell.

Könnyítene rajta

Könnye, hogyha hullna,

Mégsem mer. - Mégsem mer.

Úgy nevet ő, mint aki csupa derű,

Észre sem venni azt, hogy oly keserű.

2. Nincsen olyan ember,

Ki ne érezné egyszer,

Hogy sírni kell. - Sírni kell.

Mégis rejti könnyét,

Azt hiszi, ha gyöngébb, félni kell. - Félni kell.

Miért hiszed el, hogy jobb a közöny,

Miért hazudnál? Sosem szégyen a könny.

R. Sírj, hogyha kell, akárki előtt,

Ne félj, ne bújj sehova el!

Sírni kell, ha nincs már erőd,

Így majd hazug nem leszel.

 Talán meglepő, esetleg unalmas, hogy egy régi sláger szövegét hozom ide emlékezésképpen, pedig inkább vicces. A híres nóták: Hol jár az eszem, Nem leszek a játékszered stb. mellett a fenti nem nyert, csak a KISZ KB különdíját kapta meg. 1966-ban. A kulturális osztály vezetője adta át. Vajon Koncz Zsuzsa tehetsége, finom visszafogottsága mellett a dal mondanivalója is szerepet kapott a díjazásban?

A költői kérdésre akár a 66-os nyarunk is választ adhat. Éppen a táncdalfesztiválra értem haza egy hónapos jutalomutazásról a Szovjetunióból. Kaptam egy gramotát, azaz oklevelet arról, hogy B. Karolina (a Károlynét olvasták Karolinának), részt vett a kommunizmus építésében. (Esküszöm, nem miattam omlott össze.) Mi jutalomból egy Oka folyó menti faluban tehénistállót építettünk, munka után a homokos parton heverésztünk, este fogmosó pohárból ittuk a Szovjetszkoje Igrisztoje nevű italt. Szegedről hárman vettünk részt a mesés utazáson. Orosz szakosok lévén, minden érdekes volt számunkra. A gerendából épült házak, favödrökben hozott mosdóvíz, rengeteg patkány, a falusi fürdőház, ahová gallyfonatot kellett vinni, hogy megpaskoljanak valami helybeli wellness jegyében, az uho: fehér hallé az Okából frissen fogott halakból, a Kamaz, billegő platóján állva utaztunk az építkezésre. Minden reggel „linyejka” volt, a táborozás katonás kelléke, amikor is eligazítottak, aznap hová megyünk, mi lesz a dolgunk. Reggelire vízben főtt tészta: lapsa, ebédre katléti: darált hús káposztával, vacsorára is valami hasonló főtt a konyhán. Fintorogtunk, nem ettük meg, a tábor vezetői meg voltak sértve. Felajánlották, hogy egyik napon főzzünk mi hárman. Nagy feladat volt a kezdő háziasszonyoknak. Reggelire tejberizst főztünk. Hatalmas alumínium kondérban hozták a majorságból a tejet. Leégett, keményre főtt, alig tudtunk szétosztani belőle, hogy elég legyen annak a kábé ötven embernek, akik a táborozó társaink voltak. Félredobtuk az edényt, mert ebédet kellett főzni. Na, ez jobban sikerült. Borsos tokányt tésztával, vacsorára meg paradicsomos káposztát hoztunk össze. A főzések közti pihenőidőben gyalogsági ásóval próbáltuk kiszedni a szénné égett, tetején világosbarna tejberizst a kondérból. Jól beosztottuk erőinket, a nap végére sikerült eltüntetni a csúfságot.

 Három hét múlva szabadultunk. Akkor elvittek Moszkvába, Leningrádba, irodalmi emlékhelyekre, például Jeszenyin szülőházába, sőt Jasznaja Poljanan is voltunk. Még sok részletről mesélhetnék, de minek. Az akkori társasággal szót váltunk néha, sokan meghaltak, néhányan eltűntek. Úgy létezünk, mint zárvány a borostyánban.