Nyarak a telken

Amikor a Pilisben meglett a telek kis házzal, évekig nem utaztunk sehová. Minden időnket lefoglalta a kert. Egészen komoly bevétel  származott a munkánkból, addig soha nem gyakorolt tevékenységekkel szellőztettem ki a fejemet a hivatal kényszerű megszűnése után. Ki is egészítettem a nagyon kevés nyugdíjat. Sose gondoltam, hogy egyszer konkrét termelőmunkát fogok végezni, és magam gondoskodom a hasznáról. Például a germezdorfi cseresznyét kilós-kétkilós zacskókba mértem széjjel, és az állomáson a lépcsőre ülve vártam a délutáni vonatok érkezését. A cseresznyémet nagyon gyorsan elvitték a munkából hazatérő nők. A korai paradicsomot fehér csomagolópapírral bélelt faládába rendeztem. Óbudán a későn is nyitva tartó éjjel-nappal kisboltokban jól el tudtam adni a fölösleget. Legjobban fizetett a nyári alma, évente legalább három mázsa termett. Kiálltam én az óbudai piacra is árulni, senki nem kérte hozzá a diplomámat.

A meleg, napsütéses nyarakon aszalással  kísérleteztem. Az almaszeleteket fehér abroszon terítettem szét, méterben kapható mullpólyával takartam a legyek elől, mikor keményre száradtak, cellofánból eszkábáltam olyan tízdekás csomagokat, és a környékbeli bioboltoknak adtam el. Sok mindent kipróbáltam, és mindig örömmel. Növelte az önbizalmamat, hogy  nem fog ki rajtam az élet.

Nem mindig volt piacos időszak,  a kert magától osztotta be, mikor mi van soron. Gyakran jöttek ki Pestről a gyerekek. Kicsik voltak még, telepi panelban laktak. Élmény volt számukra a faluszéli környezet, lábakon álló, feketére festett vizes hordóból zuhanyoztunk, fedett kerti teraszon ettünk saját termésű rántott cukkinit, tökfasirtot, töltött vagy rántott kelkáposzta leveleket (ez az én találmányom volt összehajtogatva, aztán panírozva). A ház a legforróbb nyáron is hűvös volt, egyik oldalán egy óriási fenyő árnyékolt, a másik oldala félig a hegyoldalba épült, mint egy barlang, úgy temperálta az épületet. Az állomás nem volt messzie, a vonat óránként zakatolt a kerítés mellett, úgy megszoktuk, hogy idővel észre sem vettük. A gyerekek inkább  kocsival jöttek ki, sokszor egész napra. Ebéd után színházasat játszottak. A szekrényből előszedték a foltozni kivitt ágyneműket, nagy leplekben imbolyogtak a lépcsőkön, törülközőket tekertek a fejükre, és valamilyen vicces, nem teljesen összefüggő szöveget kurjongattak, mint az átszellemült dervisek, mi meg halálra kacagtuk magunkat az asztalnál. Mert, hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, a „mi” az összes nagyszülők és szülők voltunk. Gödről jöttek át (jó ötven kilométert !) a másik nagymamáék, szintén kedélyes család, szabad, szeretetteljes szellemük máig velünk van. 

A nyár az építkezés, renoválás időszaka is volt. Kezdetben Kamaz teherautóval hozták a terméskövet az „alpesi” fazon megteremtéséhez. A víz bevezetése, a fürdőszoba hozzáépítése egy-két nyarat megint kitöltött, a tető szigetelése rettenetes munka volt. Építkezésből megmaradt üveggyapotot utánfutóval hoztunk a telekre, a fölerősítését egy erdélyi munkásember végezte, ott is lakott, amíg el nem készült a tetőtér teljes beépítésével. Nagyon jó munkát végzett. Őszbe, koratélbe nyúlt a munka, de megérte, nagyon takaros kis gipszkartonnal fedett hálószobánk lett, körben tárolóhelyekkel a tető alatt, a hajópadlót színes rongyszőnyegekkel fedtük be, a keleti oldal felé új ablakot nyitottunk, végül tiptop ház lett a faluszéli hajlékból. Ha mostanában az esztergomi vonattal utazunk Pestre, mindig úgy ülünk az ablak mellé, hogy láthassuk a régi kicsi házunkat.