2013. január 1., kedd

Ez meg miféle év volt?



Ha nem írnék saját blogot, ha nem számolnék be róla, mi foglalkoztat, mit olvasok éppen, és nem lenne határidőnaplóm, most nem tudnám összefoglalni, mi történt az elmúlt évben.
Amire az írott források segítsége nélkül emlékszem, nagy sötét gomolygás, vannak benne fel-felvillanó fények, egy emlékezetes látogatás, egy erőltetett tempójú utazás, néhány helyi program és sok szépirodalom.
Mindig is sokat olvastam, ezen a nyáron különösen sokat, mert be voltam zárva éppen a legmelegebb hónapokban a lakásba valami vacak karcinóma miatt. Pontosan az orromon nőtt, a legnagyobb karimájú kalap sem takarta el a Nap elől. Fabrikáltam egy orrvédőt gézből és széles leukoplasztból, a napszemüveg is tartotta kicsit az orrnyergen, kábé úgy nézhettem ki vele, mint H.G.Wells láthatatlan embere, csak én nagyon is látható voltam bottal és szatyorral a Sportcsarnok előtt araszolgatva. (Arrafelé van a pékség meg a művelődési ház, ezen kívül a patikába mentem még, hogy legalább  napi fél órácskát levegőn legyek.)
Augusztus elején – igaz, még orrvédővel -, elutazhattam a testvérem 65. születésnapjára. Ő is daganatos beteg lett közben, csak az övé nem volt olyan jóindulatú, mint az enyém. Talán azért, hogy vidámabbak legyünk, a kislányomat biciklibaleset érte, hat hétig begipszelt lábbal közlekedett.  Az év vége felé mindannyian jobban lettünk, én azonban miért, miért nem, egy októberi bágyadt reggelen nem tudtam kikelni az ágyból. Ismét előkaptuk a botot. (Nem ajánlom senkinek, hogy buszra, vonatra botja társaságában próbáljon fölszállni.) Kencék, masszírozások, tabletták és ráolvasások semmit sem változtattak a helyzeten. Viszont december 30-án olyan virgoncan keltem föl, mintha sose fájt volna semmim.  
Úgy gondolom, hogy 2012-nek egyáltalán nem kellett volna megtörténnie.  

7 megjegyzés:

aliz írta...

maradj ilyen "virgonc" a következő évre, és legyetek mindannyian egészségesek. az a bot egyébként olyan elegáns is tud lenni, nem? (én is néha (gyakran?) elég lassan , vagy rosszul mozgok, a porckopásom ijesztett meg, de úgy tűnik, jó irányban halad, a porcerő ill. proenzi) meglepően jó rá!

klaribodo írta...

Aliz, lehet, hogy a proenziből már néhány szem is elkezdett hatni?
Köszönöm a jókívánságot!

aliz írta...

igen, lehet, szokott ... nekem is! mert ez beépül... pótolja, ami lekopott:)

írta...

Nana! Ha nem történik meg 2012, nem láttalak volna élőben. ::)) Lesz még jobb év.

klaribodo írta...

Jaj, itt csak egy ösvényt jártam végig. Így jár a poénvadász. :)

Rozsa T. (alias flora) írta...

Minden jó, ha a vége jó! Csak azt ki is kell várni...

Zé írta...

értem ám, csak viccelek. ;)