A történet idején
heten voltunk a nagy család, kisebbik testvérem még egyetemista. Szünetre hazajött, szeretettel foglalkozott a
nem egészen kétéves kislányommal. Nyár
volt, a teraszon ebédeltünk, a két rosszevő „kicsi” vöröspacsit játszott. A
baba gondolt egyet, leugrott a székről,
és a lépcső felé igyekezett, hogy lemenjen „magadul”. A húgom odaugrott és
behúzta előtte a rácsos ajtót. Több se kellett a céltudatos csöppségnek, őrült
nagy bömbölésbe kezdett. A húgom türelmesen magyarázta, hogy egyedül még nem
mehet, túl magas a lépcsőfok, és a többi és a többi. A baba továbbra is
üvöltött, majd hirtelen abbahagyta, és csapott egyet a kezével a nagynénje
felé: - Nem neked sírok, hanem anyának!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése