2012. január 16., hétfő

Cincogás 1983-ról

Megnőtt a gyerek, önálló élettere kezdett lenni. Ez úgy értendő, hogy egymásba botlottunk a nap legkülönbözőbb óráiban, barátok és barátnők adták egymás kezébe a kilincset, magam pedig mélyen elgondolkodtam azon, hogy ennyi idős koromban milyen jólesett volna, ha saját konyhámban láthatom vendégül a kiválasztottakat, ha a saját időbeosztásom szerint használhatom a fürdőkádat meg a többi mellékes helyiséget, a saját ágyamról nem is beszélve…

És akkor kiváló ötletem támadt. Úgyis nagy a lakásunk a belváros közepén, cseréljük két kisebbre. És úgy lett. Májusban költöztünk kétfelé. Mi Óbudára, gyereklány Csikágóba. A mostani eszemmel már nem tenném, de sajnos, akkoriban csak a régi eszem volt meg. Amikor ebédet főztem, nyelni se tudtam a sírástól. Hamar ételhordóba raktam a nagyját, a Flórián tértől egy-két átszállással potom negyven perc alatt el lehetett jutni a Lövölde térig. És tovább.

Berendeztük úgy-ahogy szegény számkivetett gyerekünk lakását, nem volt az olyan rossz, de jó se volt. A Zeneakadémián találkoztunk, bérletünk volt, nyár elején kimentünk együtt a Városligetbe a Király-dombhoz, ott tartották az „István, a király” főpróbáját, Novák Ferenc mögött ülve hallottuk, miket mond az asszisztenseinek, érdekes volt.

Az óbudai lakás eleinte nagyon idegen volt. A munkahelyem szintén nemrég változott, sokkal kevesebbet és egészen másképpen kellett dolgozni, mint megszoktam. Viszont évekig visszajártam vásárolni a Nagycsarnokba, a Gellért napozója helyett sem kerestem másikat, a BKV meggazdagodhatott volna rajtam, ha nem lett volna bérletem.

Nyáron felfedeztük Óbudát. Megnéztük a Herkules-villát, felmentünk a Kiscelli Múzeumba, kimentünk a Margitsziget eddig nem látott végére. Egy meleg vizű kis forrás volt a kedvencem, a hűvösebb őszi napokon gőzölgött, télen nem fagyott be, körülötte elefántfül levelű szivarfák nőttek. Kimentünk a nagynénémhez az Óbudai Gázgyárba (ma is ott laknak a tisztvisel őtelepen), kirándultunk Solymárra, tovább az Ördögsziklához Pilisszentivánra, gyakran kimentünk a másik irányba Szentendrére.

A lakást végül megszoktam, bár reggelente a szomszédos udvarban a munkásőrök elég nagy zajjal voltak. „ Jó reggelt, elvtársak!” – „Erőt, egészséget, szakaszvezető elvtárs!” Azzal felkapaszkodtak nagy csörgéssel, zörgéssel a teherautókra, mentek lőgyakorlatra. A teherautó bűze eloszlott, az udvarra csend borult, lehetett tovább aludni.

4 megjegyzés:

Rozsa T. (alias flora) írta...

Ezek voltak azok a bizonyos "békebeli évek", életünk teljében, amikor a mindennapok ha nem is voltak olyan egyszerűek, de annyira erősebbek voltunk még, mint most...

stali írta...

Ma is visszajársz, piacra.
Óbudára.

klaribodo írta...

Flora, lelkierővel és fizikai erővel is jobban bírtam, annyi szent.

klaribodo írta...

Stali, nem annyiszor utazom oda, mint szeretnék.:(