2011. augusztus 3., szerda

Napközis voltam

Aki az ötvenes-hatvanas években volt iskolás, és jó szülei egyéb lehetőség nem lévén, beszigorították a napközibe, emlékezhet arra, miket tálaltak fel ebéd gyanánt az osztályterem hátsó padjaihoz tolt hosszú asztalon. Legalábbis nálunk, a sz-i Rókusi iskolában így oldották meg az ebédeltetést.

Nem kell megijedni, most csak finom ételekről lesz szó!

Akkoriban túl voltam a mandulaműtéten, rossz evőből sáskaétvágyú gyerekké váltam. Elkezdtem élvezni az ízeket, melyek alapvetően különböztek az otthoni fűszermentes kajáktól. Hoztak például hetenként egyszer savanyú tüdőt zsemlegombóccal, és valami titkos elképzelés folytán mindenki egy-egy kemény tojást is kapott hozzá. Az a finom ízegyüttes, a puhára főtt tüdő, a mustár, a babérlevél, a könnyű gombóc benne a pirított zsemle- vagy tán kenyér – aromájának halványan megmaradt zamatával, a kemény tojás – egész, csak nekem! – kis tejföl benne, na, nem külön, szegény volt az ország…

Hoztak még sárgaborsó főzeléket. Valami húst is küldtek hozzá, ennek nem volt semmi jelentősége. A főzelék volt a lényeg. Enyhén füstölt ízű, hagymás-paprikás rántáson sűrített laktató étel. Ha kihűlt, a lábas aljáról hidegen friss barna kenyérre kentük, és két nagy karéj után a harmadik is jöhetett volna…

Uzsonnára négyféle kenyér között lehetett választani. Cukros kenyér, zsíros kenyér, Hóvirág sajtos kenyér, gyümölcsízes kenyér. Ha maradt, elkértem egy szelet sajtot egy szelet jó kemény gyümölcsízzel, naná, kenyér nélkül. A napközi így alapozta meg ínyenc hajlamomat.

10 megjegyzés:

Rozsa T. (alias flora) írta...

Az uzsonna gyerekkoromban legtöbbször zsíroskenyér volt, pirospaprikával meghintve, esetleg kolbászkarikákkal vagy az idény szerint gyenge zöldhagymával...
Emlékszem bundáskenyérre is, estére, vacsorára...

mick írta...

Ha már kenyerek, ha már hatvanas évek. A Balaton partjára ruháskosárban kihozott vajas-mézes kenyér, vagy csak mézes. A tábor lakóinak tízóraira. ragadt kezünk, fejünk, érdeklődtek a darazsak is. Mi meg majszoltunk, utána a víz lemosta rólunk a ragacsot.

klaribodo írta...

Flora, nálatok otthon termett a tojás. Mi a piacon vettük, és egy embernek egy tojás nagy luxus lett volna. (Nagyapám gyomorfekélyes volt, az ő betegsége miatt nem főztek úgy, ahogyan másutt.)

klaribodo írta...

Mick, de jó lehetett! Balaton és méz együtt, szinte látom, milyen kék az ég fölöttetek. :)

klaribodo írta...

Flora, ez az üdítő változatosság az uzsonnák tekintetében valóságos kényeztetés volt. :)

stali írta...

A gyümölcsízben az volt a finom, ahol a csomagolással érintkezett és szép, fényes volt a szelet legalább egyik oldala. De a legizgibb az volt, amikor egy szép, hosszú spárga is belepréselődött valahogy, s az hosszanti irányban került egyikőnk uzsonnájaként a padra. Fantáziánk rögtön egérként látta az ártatlan madzagot.

klaribodo írta...

:)))

bluemoon írta...

Hmm, én még mindig a menzai( éttermi, tömegben főzött) sárgaborsófőzeléket szeretem a legjobban. Melegen, hidegen - egyaránt.

klaribodo írta...

Na, ugye,lassan kiderül, hol találhatóak ínyencségek. :)

Névtelen írta...

A kórházi sárgaborsó tán még a menzainál is finomabb:))

/rhumel/