2011. július 3., vasárnap

Ez csak a kezdet

Mint egy reflektor, úgy világított rá Zé egyik mondata az unokámra, aki 1992-ben velünk szilveszterezett. Olvasom Zét, és egyszerre ott ül Ági ötévesen a Szentendrei úti lakásban a dohányzóasztal mellett, előtte száz rajzlap és zsírkréták, színes filctollak, egy matricás füzet, az Én kicsi pónim, a kezében világoskék műanyag póni, rózsaszín sörénye beleér a meggykompót levébe, a meggy életünkben először saját termés, mert éppen ennek az évnek a tavaszán vettünk telket rajta kis házzal, ami jó tíz évig aztán minden nyarunkat, sőt telünket meghatározza.

Most Ágival szilveszterezünk. Középfülgyulladása van, de már nem lázas. Egy ideig lefoglalja a rajzolgatás, az alkotás hevében hangosan szuszog, duzzadt lehet a mandulája, a papírt elém tolja, hogy nézd meg Mamó, itt a királylány, neki is van pónija. Sárga koronát rajzol a póni fejére, a királylány kicsit kancsal, de azért nagyon szép. Elmerülünk a pónik szeretetében, nem zavar a giccsek giccse, csupa pasztell szín, csupa pozitív érzelem, mi is annyira szeretjük egymást, mint Cseresznyevirág a párjával. Ági nem akar lefeküdni, Papó ölébe ül, hamar elbóbiskol, fejét a nagyapja vállán nyugtatja. Átvisszük a vetett ágyba, az éjféli koccintás közben úgy érzem, az elmúlt évben több hasznomat vette a világ meg a család, mint eddig bármikor.

Nagyon sokat dolgoztam ebben az évben, mellette és következtében ezer új dolgot tanultam. A telken először rendet csináltunk, lebontottuk a disznóólat meg a csirkeketrecet, a budit kimeszeltük és lefestettük az ülőkét meg a fedelét, a gazdasági udvar kerítésléceivel vagy három télen át tüzeltünk a sparhetba, a ház ura fölásta a kertet, otthon papíron terveztem, hogyan osztom be a területet, mit hová vetek, ültetek, közben kitavaszodott, metszeni kellett a szőlőt, mutatták, hány szemre hagyjam, sikerült mindjárt a hamburgi muskotályt öt szemre, a kardinálet három szemre metszeni, a Rottenbiller utcai gazdaboltba jártam vetőmagért, mert másba nem bíztam, vettem kiskerti tanácsadó füzeteket, mikor mi aktuális, amikor kikelt a zöldborsó, eufóriában újságoltam még a körzeti orvosnak is, hogy micsoda gyönyörűséget teremtettem abba koszos, tyúktollas földbe, nem győztem gyomlálni meg tisztogatni.

A ház ura elhatározta, hogy alpesi pihenőtelket farag a faluszéli tanyából. Egy kamionnyi terméskövet hozatott, szinteket épített a hegyoldalon megművelt, kissé formátlan területre, lépcsőt csinált a kövekből - a szomszéd meg is jegyezte, hogy : a fiúk a bányában dolgoznak - mi csak nevettünk, ittunk egy sört és ott folytattuk, ahol abbahagytuk. A szerszámos kamra helyére fedett kerti teraszt, amolyan filagóriát építettünk, volt vele kőművesmunka is, néhány helybeli munkanélkülinek jól jött a mi építkező lázunk.

Benn a házban kisebb ráfordítással egész jó konyhát alakítottunk ki már az első évben, tehát 92-ben, itt raktam el a befőtteket, főztem a lekvárt (mindenből húsz-harminc kilót szoktam eltenni a mai napig). Egy élmény volt, hogy nem a fülledt városi lakásban taszigáltam lábosból vájdlingba, áh, jobb, ha nem is gondolok rá. Most meleg nyár volt, eléggé száraz, szerencsére ásott kút is volt a telken, vidáman locsoltunk belőle betont, köveket, háztetőt, szóval minden másképpen volt, mint addig.

Vannak fotók, de nem 92-ből, hanem későbbről. Amikor már teljes pompájában állt a mesebeli pihenőhely.


7 megjegyzés:

rhumel írta...

Szép és megható, akár egy film, amin elsírjuk magunkat...Mégse giccses! :) Hát igen, az ilyen pillanatfelvételekért érdemes ezt az egész életnek nevezett kócerájt elviselni.
És az ilyen pillanatokat kell megőrizni belül. De hisz nem is kell, mert magától belénkivódik, pónistól, szuszogásostól, teljes pasztell-világával.
Akimoto,szép reggelt szereztél,köszönöm, hogy ezt leírtad. És így.

klaribodo írta...

Rhumel, jól esik, hogy így ráhangolódtál az unokás szilveszterünkre.
Még folytatom a 92-es beszámolót, este már fáradt voltam hozzá.

Rozsa T. (alias flora) írta...

Csodálom hihetetlen munkabírásodat és kitartásodat s közben azon gondolkodom, vajon nem a "Szűz" jegyében születtél-e...
Az az ünnepi idill az 5 éves unokával ismerős, csak a nagypapa hiányzik belőle...

klaribodo írta...

Be kell vallanom, a Szűz jegyében születtem, de mára ellustultam.

Annyi boldog pillanatot adnak az unokák, hogy még a veszteségek is halványabbak, talán.

aliz2 írta...

ezek a (kicsi)pónik!:) nekünk is megvan a magunk pónis története... csak a(z akkor 7-8 éves lányommal... azt hiszem ő meg is irta később...,kicsit fanyar, szomorkás történet (az apja a másik szereplője)
Ja, és még mindig megvannak a pónik, a szekrény tetején... (gics ide, giccs oda)
annyi minden van egy évben, mikor mire vetül a reflektor, igaz?
és érdekes, hogy egymás emlékeit is előhivjuk!(mert minden egymásbafonódik - egy időt él(t)ünk!

klaribodo írta...

Aliz, ugye, hogy nem kell félteni ízlésficamtól a gyerekeket. Később kinövik a pónit, de az érzelmi töltés megmarad, és lesz belőle novella. :)

aliz2 írta...

...csak egy pár mondat egy kisregényben... de "oda van téve"... mindennek megvan a maga jelentősége az adott idejében, meg később is... "ha örömöt okoz" lehetőséget kell adni az örömre... (véletlenül épp erről irtam amott...:)