2011. március 19., szombat

Tavaszi szél vizet áraszt

Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy 1986-nak a csernobili katasztrófa a vezérmotívuma, még akkor is, ha személyes emlékeinkről kell beszámolni, és kerülni kell a politikai ártalmakat. Nehéz az én esetemben, mert politikai könyvkiadónál dolgoztam, igaz nem pontosan azon a területen, de az orientáció megvolt, néhány kolléga viszont képtelen volt tárgyilagosan megítélni a helyzetet, és ez a későbbiekben számos konfliktus forrása lett.

Csak két példát hozok, ki hogyan reagált a katasztrófa hírére.

1. Koszorús költő, József Attila-díjas, sokáig munkanélküli, szegény, mint a templom egere: Hát ezt csinálják az oroszok. Még a háború után is pusztítanak. Utassy József fiának szarkómát okozott a nukleáris sugárzás. Itt Pesten? Igen. ( Tényleg megbetegedett U. Jóska fia, de hogy Csernobiltól-e, máig nem bizonyosodott be. Viszont megrendítő versében az Istent okolta az őt ért tragédiáért.)

2. Vezető beosztású kolléga, különböző jogcímeken kapott pénze annyi, hogy talicskával tolja haza: Gimnazista fiának szarkómát fedeztek fel a lábában. A baj olyan gyorsan terjedt, hogy néhány hét múlva le kellett vágni az egyik lábát. A kolléga persze maga alatt volt. A csernobili sugárzást okolta. Kétségeinket elutasította, hát együttérzően vígasztaltuk. A fia viszont hamar fölépült, egyidőben érettségizett a többiekkel, műlábával járt táncolni a diszkóba, nem törődött apja-anyja siránkozásával. A kolléga továbbra is jajongott, besöpört minden lehetséges prémiumot és jutalékot, hivatkozva arra, hogy nyomorék fiát kell eltartania.

Emlékeztetőül mutatok egy linket. Nagyon részletes, mindenki számára érthetően írja le, milyen szakmai hibák sorozata vezetett a tragédiához.

http://lemil.blog.hu/2011/03/18/vendegposzt_nuklearis_katasztrofak_2_0#more2715021

Eredetileg a reaktorok hűtésére akartak kisérletet tenni új módszerrel, a kipróbálására 1986. április 25-én került (volna) sor. De robbant.

„A helyi tűzoltók 28 fős csapata egy darabig hősiesen próbálkozott a tűz eloltásával. A sugárzás szó szerint marta a bőrüket. Pár napig harcoltak, de csak a Szovjetunió Hőse posztumusz éremre volt esélyük. Napokig tagadták a baleset tényét, míg végül a svédek buktatták le az egészet. Gorbacsov szentül állítja, hogy még őt sem tájékoztatták rendesen, ezért pártfunkciós fontosembereket küldött a helyszínre a hadsereg helyett. Végül azért némi késéssel megindult a mentesítés (a sugárzás likvidálása)…”
”Az egészet a hadsereg végezte 350.000 ember, zömében (?önkéntes?) katona részvételével. Fontos megemlíteni, hogy az esettel kapcsolatban a hivatalos számok és a valóság nem feltétlenül fedik egymást. Egyes források 600.000 főről beszélnek, akiket likvidátornak hívtak (meg bio-robotnak).” Egy video róluk, a kétségbeesett mentésről:

http://www.youtube.com/watch?v=NkjAAzkrXSA

És a következményekről egy másik video. Török felirattal, hogy érdekesebb legyen:

http://www.youtube.com/watch?v=_LA_PnAQONo&feature=related

A magam részéről nem tudtam elviselni, hogy a katasztrófáról úgy beszélnek ezek a kollégáim, mintha az ottani civil lakosság és a mentésben résztvevők megérdemelnék a sorsukat.

1986 nyarán adódtak jobb pillanatok. Megérkezett a Queen együttes Freddie Mercuryval. Az ő énekhangját, a számait klipekkel együtt máig nagyon szeretem, újra és újra hallgatom.

Ezt a filmet javaslom annak, aki szintén Queen-rajongó:

http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=18202

És itt énekli Freddie Mercury a Népstadionban, hogy Tavaszi szél vizet áraszt:

http://www.youtube.com/watch?v=TqouPRe_9I4

6 megjegyzés:

N Zsuzsa írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
klaribodo írta...

Itt egy megrendítő verse fia halálára:

Aki temeti fiát

Kínjaim ege istenért kiált,
szétjajdul a fájdalom bennem:
apa vagyok, ki temeti fiát,
só, sókristály izzik szememben.

Szemöldököm, te pusztai nagy sas,
emeld égre tekintetemet:
Isten! honnan a jogod, hogy zaklass?
Ütöttem rajtad én sebeket?!

Só, sókristály izzik szememben:
apa vagyok, ki temeti fiát,
szétjajdul a fájdalom bennem,
kínjaim ege istenért kiált.

Ütöttem rajtad én sebeket?!
Isten! honnan a jogod, hogy zaklass?
Emeld égre tekintetemet
szemöldököm, te pusztai nagy sas!

Andrea írta...

Azt hiszem, akkoriban nem nagyon olvastam híreket. Mindössze a sóskámat, és a spenótomat sajnáltam, mert "azt írta az újság", hogy a zöldségféléket érinti leginkább-és Magyarországon is.
Zolika meg,- más gyerekektől eltérően- imádta a sóskamártást hagymás krumplival, meg a parajpürét tükörtojással.

Nem tudtam, miért robbant, csak az ott dolgozó, és élő embereket sajnáltam nagyon. Akkor még csak a hirosimai atomtámadásból sejtettük,-én legalábbis- hogy mit is okozhat a radioaktív sugárzás.

Rozsa T. (alias flora) írta...

Olyan gyönyörű a Freddy hangja és ez a népdal, hogy libabőrösen hallgattam...

klaribodo írta...

Flora, azt ismered, amikor duettet énekel Monserat Cabalier-val? (Lehet, rosszul írtam a nevét.) A Barcelonára gondolok. Olyan érzést kelt, mintha az ember meg tudná közelíteni a tökéletességet.

Rozsa T. (alias flora) írta...

Meghallgattam többet is...