2011. január 29., szombat

Úgy éreztem, lépni kell

Fogalmam se volt róla, mit is akarok, csak szűknek találtam a helyet. Mármint a munkahelyet. Ha vezető beosztást vagy nagyobb hatáskört ajánlanak, akkor sem maradtam volna. ’73-ban két nagy kiadóhivatal fogta össze a lapok többségét: a Lapkiadó Vállalat, meg az Ifjúsági Lapkiadó. Én az utóbbinál dolgoztam, mindig könyvszerkesztőségben, lapnál soha. Az óriási vállalat személyzetisénél tájékozódtam, és a képzettségemhez legközelebb álló Pedagógiai Szemlénél landoltam.

A szerzők között nagy tekintélyű emberekkel találkoztam. Lénárd Ferenc, Báthory Zoltán, Kontra Ferenc, Nagy Katalin jut eszembe hirtelen. Katalinnal később is szivélyes kapcsolatban maradtunk, a következő év januárjában másik kiadó folyosóján futottunk össze.

De most még 1973 tavasza szomorít. A lapnál önálló szerkesztői munka helyett kulimelót kaptam. Szerkesztő igazán nem is volt, szerkesztőbizottság állította össze a tematikát, a felkéréseket – és pesti szóval – a kóvedet ők intézték. A kéziratok begyűjtéséről nekem kellett gondoskodni, de önállóan levelet nem írhattam, a fogalmazványt a megbízott szerkesztő hagyta jóvá, én meg odaadhattam a gépírónőnek, aki vagy kegyeskedett leírni, vagy nem. A szövegekbe nem volt szabad belenyúlni, a hivatkozásokat viszont ellenőrizni, formai szempontból egységesíteni kellett, az annotációkat lehetett stílszerkeszteni, utána megkereshettem a fordítókat. A fecniket időre beszedtem tőlük, hogy mire eljön a nyomdai leadás időpontja, az egész anyag együtt álljon. A hivatali munka bioritmusához könnyen alkalmazkodtam, de nehéz volt kibírni az intézeti hierarchiát. Felvehettem volna a beosztásomhoz készült vaskalapot, csakhogy ezt a viseletet mindig utáltam. (Az sem tetszett ezen a helyen, hogy minél szerényebb képességgel áldott meg valakit a Teremtő, annál nagyobb felfújt hólyag lett belőle a tudomány szénakazlának tetején.)

Ráadásul szombaton is be kellett menni dolgozni. Szerencsére, csak délig. Egyedül nem lett volna kedvem otthon maradni, a férjem külföldön volt, előtte hosszabb ideig felkészítő értekezleteken vett részt, a kislányunk vidéken nyaralt a nagyszülőknél. Egy boldog hétvégére mégis emlékszem. Anyuék Kisirtáspusztára jöttek föl a Börzsönybe abba a kulcsos házba, amit Atyuskám a megyei természetjárókkal együtt társadalmi munkában tett rendbe. Otthon kiérdemesült mosdóállvány, szenes vaskályha, konyhaedények, régi ágynemű, meg persze ők maguk jelentették, hogy várnak, szeretnek és hozzájuk tartozom. Csatangoltunk a zölddel szegett ösvényeken, éppen akkor rajzott valami világoskék apró lepkefaj, minden virágon szendergett belőlük legalább egy a szikrázó napsütésben.

A lap az Egyetemi Nyomdában készült. A korrektúraolvasás kedves és jól ismert foglalatosságom maradt. Többnyire otthon a kutatónapjaimon végeztem, mert a fentebb említett gépírónőnek be nem állt a szája, nem tudtam tőle a szövegre figyelni. A kutatási témám a kortárs gyermekirodalom lett volna, időm sajnos nem jutott rá. Fél évig hadakoztam a helyzettel, aztán feladtam. Az ideggyógyászaton betegállományba vettek. Így végződött 1973.

18 megjegyzés:

Ági írta...

Off: Akimoto, nálatok is rengett a föld?

klaribodo írta...

Igen! Úgy megijedtem, éppen a kairói égszakadás-földindulás volt a tévében, de most, hogy mondod,tudom hová tenni, miért csukódott be az ajtó. De még mindig reszketek. :)

Ági írta...

Én is. :) Mire kiértem a házból, már a szomszédok is kint voltak.

klaribodo írta...

Itt olvasom, hogy mi a Rába-vonalnál lakunk. Térkép is van hozzá:
http://www.fn.hu/belfold/20110129/rengett_fold_dunantulon/

Ági írta...

Annyira jó helyen lakunk, tényleg, hogy miért nem költöztem én valami normális helyre?? :(((

Ági írta...

Ja, Akimoto, töröltem azt a bizonyos bejegyzést a képpel, ez volt az egyetlen megoldás.

klaribodo írta...

Köszönöm szépen, Ági. Elügyetlenkedtem.:(

stali írta...

Sopronban nem volt földmozgás. A lakásomban attól még lehetett, majd kiderüé, mit hol tartok éppen, ha hazamentem majd.
Akimoto, azzal megkezdődött a pályafutásod. Ez a beszámoló meg hozott elém ismét szépeket - pl. Kisirtáson.

klaribodo írta...

Stali, írj már légyszi, a te jó éveidről!

KapitányG írta...

"A fõváros térsége minden kétséget kizáróan Magyarország szeizmológiailag legveszélyeztetettebb része"
http://www.termeszetvilaga.hu/tv2001/tv0101/budapest.html
Szerencsére én csak egyetlen egyszer éreztem, 1956 januárjában.

klaribodo írta...

Gabi, a mondott időben a Duna melyik oldalán voltál?

KapitányG írta...

Mikor? '56-ban? Pesten. Pest legkeletibb szélén.

klaribodo írta...

Elolvastam a cikket, eszerint Budapestet mindenütt veszélyezteti a földrengés. Egy 56-nál korábbira emlékszem, amikor Szegeden hajnalban elindult velem a dívány.

Samu írta...

Mindig mesélte az anyu, hogy mennyire megijedt az 56-os januári földrengéskor. Ehhez tudni kell, hogy én akkor, februárban születtem. Még szerencse, hogy a nagy ijedség hatására nem születtem meg már januárban. Így is nagyon siettem. Csak március második felére vártak. (Az egyéb földrengéses "élményeimet" már Ági blogjában leírtam.)

klaribodo írta...

Samu, '56-ban gimnáziumba jártam. Szinte semmire sem emlékszem, csak arra, ami "az eseményekhez" köthető.
Anyud orvosa biztos rosszul számolt. Márciushoz képest január kissé korai lett volna. :)

Samu írta...

Valamit félreértettél, vagy én nem írtam világosan. Az orvos jól számolt. Március közepén kellett volna megszületnem, de én már február vége felé megszülettem. Koraszülött voltam. Ennyi a tény. Azt már csak én tettem hozzá, hogy szerencse, hogy nem születtem meg még korábban attól, hogy az anyu úgy megijedt a földrengéstől.

klaribodo írta...

Samu, idekinn megnőttél, nem igaz? ( A számolás sose volt erősségem, bocs.)
Egyébként lehet valami furcsa viszony a földrengés és a magzat élete között, még akkor is, ha nem azon nyomban indult meg a szülés. Annyi minden van a világon, amiről szinte semmit sem tudunk.

stali írta...

És mennyi minden, amiről úgy hisszük: tudunk róla, sőt, szinte mindent tudunk. Aztán bebizonyosodik, hogy tévedtünk. Még bőven akad tanulnivalónk.
A tárgyévi beszámolóról meg lemaradtam, ami nem is baj. Hiszen semmi említésre méltó nem történt.