2010. november 5., péntek

Gyed Maroz

’79-ben Moszkvában teleltem, ösztöndíjjal. Lakást a Jugozápadnaja metróvégállomás közelében, diplomatanegyedben kaptam, nyilván véletlenül. Hajszálra ugyanolyan beosztású volt, mint a saját pesti lakásunk, csak a nagy szoba vastag üvegablaka plafontól a padlóig ért, és kellő intenzitással árasztotta a kinti hideget. Októberben még bőrszerkóban parádéztam a ”nyugati” cuccokat megbámuló bennszülöttek előtt, aztán a kinti szokást követve hosszúszárú gyapjúbugyit vettem a Danyilovka piacon, mint kiderült, éppen jókor. November 7-re havazott, később fagyott, még később olvadt és megint fagyott. Az úttesten felgyűrődött hóhegyek váltakoztak tükörré vált csermelyekkel, az autóbuszok és más gumikerekes járművek vidáman táncoltak a barázdákon. Naív kérdésemre, hogy jé, itt miért nem takarítják az utcákat, elnéző mosollyal közölték, miszerint sok az utca, a hó pedig minden nap esik.
Amíg tíz-tizenkét fok volt, persze mínuszban, a lakást tizenöt fokra fűtötték. Később hidegebb lett, ekkor már a tizennyolcat is mutatott a szobai hőmérő, legmelegebb a fürdőszoba volt, amit zuhogó forró vízzel lehetett komfortosítani. Éjszakára leállt a fűtés, szabadon áramlott a hideg az ablakkeretek mellett.
Magányos estén elődeim szekrényében rátaláltam egy óriási csomag gyapotvattára. A fele elég volt ahhoz, hogy körbe dugdossam az ablak legdurvább réseit, a másik felét éjszakára a becsukott konyhaajtó szigetelésére használtam. Nemcsak a huzat, hanem a százéves hűtőszekrény megrendítő zakatolása miatt sem jött álom a szememre.
Dolgozni metróval jártam, a végállomáshoz a marsrutka nevű társas taxival jutottam el. Tizenöt kopejkába került egy út, ettől kiakadtak ottani barátaim, mert az ő büdzséjüket végzetesen megrendítette volna ilyen rendszeres, óriási kiadás. Ötven rubel volt az ösztöndíjam, de semmit sem tudtam venni belőle, az iparcikkboltokban időről-időre feltűnt valami áru, de korántsem az, amire szükségem lett volna.
***
Egyszer aztán rámmosolyog a szerencse. Komoly megbízásom van rá, hogy vegyek autóporszívót, minthogy idehaza hiánycikk. Nem mintha Moszkvában dobálnák az emberek után, de nem lehetetlen megszerezni. A munkahelyen minden nap híre jön, hol, mi kapható éppen. Megsúgják, hogy szerdán a GUM-ban lesz porszívó. Belépek a műszaki üzletbe, már hosszú sor tekereg a pult előtt. Nem, még nem érkezett meg az áru, csak várják. Állok a sorban, többnyire férfiak között. Egyszer csak szatyros néni húzódik mögém. Szipog, sóhajtozik. Áll. Egyik lábáról a másikra, csoszog picit. Aztán megint áll, álldogál. Mögötte gyülekezik a férfinépség. A néni egy darabig csendben van, majd megböki a hátamat: Mire várnak itt? Mondom, hogy autóporszívóra. Erre felmordul, és kiverekszi magát a sorból. Tipikus bérsorbanálló…

Moszkvában sok időt vesz el a közlekedés. Ahogy már mondtam, a metró végállomásától iránytaxival jutok haza. Nagy öröm ér, amikor házunk földszintjén felfedezem a konyhakész áruk boltját, benne darált hússal, bontott csirkével, fagyasztott hallal, hússalátával, majonézes tojással, egyebekkel. Hosszú sor áll az esti órán, az eladó csaj a pultba hajlik, csirkecombokat rendezget. A mellére támaszkodik, arrébb taszigál néhány sülthús darabkát, majd a tejszínes dobozokat készül mértani rendbe rakni. Valaki a sorbanállók közül kétségbe esve kérdezi, mikor kezd kiszolgálni. Mire a nő: „Nem látja, hogy dolgozom?”
***
December 19-én utaztam haza. Az egész karácsonyi bevásárlást a népes család számára Moszkvában kellett elintéznem. Öt pár piros házicipő a kislány rokonoknak, három műanyag sakk-készlet a fiúknak, négy népművészeti faragással díszített kenyérvágó deszka a háziasszonyoknak, bicskák a férfiaknak, a legkisebbeknek néhány gyerekjáték a Gyedszkij Mirből. Pravoszláv egyházi zenét kapott a zuram, hanglemezen, amit ma már nem tudunk meghallgatni, sem áttenni digitális hordozóra, mert elveszett a gramofontű.

6 megjegyzés:

s@só írta...

kemény orosz tél, gondolom azóta sem kívántad vissza :)))))
"gde ta ulica, gde tot dom, gte ta .... lá lá lá" :)

s@só írta...

...képzeld csak el, ha vittél volna jó sok kemény valutát (Trapper)! Mi rém rengeteg és hasznos mindent tudtál volna venni:) Ezek mind olyan szép dolgok voltak. Az egyik osztálytársam anyukája Tamara néni moszkvai volt, és hát náluk azért volt "mutatóba" rengeteg szovjetség. Jájjdeszép dolgaik voltak :)))))))))

Borka írta...

Én '65-ben voltam Moszkvában, ősszel, de havazott és majd' megfagytam. Sok emléket felidéztél bennem. Fiatal voltam és bármilyen rossz volt, jó volt. :)
Ismered Kern András Moszkva c. számát? Én nagyon szeretem. :)
http://www.youtube.com/watch?v=PLGQ-1nssWI

klaribodo írta...

Borka, nagyon sokszor voltam Moszkvában, hol kiküldetésben, hol magánúton, meghívásra. Annyi jó és segítőkész emberrel találkoztam. Más a politikai vonal és más a kapcsolatok emberi háttere. Kern András jól ad elő mindenfélét, ezt a számát is szeretem, köszönöm.

klaribodo írta...

Sasó, lett volna szívem vágya, amit pénz híján nem vehettem meg. Akkoriban a piacon nénik saját kötésű moher kendőket árultak, gyönyörű mintákat, álomkönnyű fonalból, méretre nálunk ismeretlen nagyságú darabokat gyártottak. Nagyon drágán adták. A fonal is házi volt, kaukázusi hegyi kecskegidák puha szőréből sodorták. Egyedi darab lehetett volna ezen az uniformizált Pesten.

s@só írta...

@akimoto: igen, ilyesmikre is gondoltam. Pedig fiúként nem igazán érdekelt, de láttam rajtuk a különlegességet, és nagy becsben tartották őket. Gyéduska szamovárja, meg ilyenek ....